A Mostan színes tintákról álmodom 1910-ben keletkezett, Kosztolányi egyik legismertebb verse. A szegény kisgyermek panaszai című versfüzér darabja. A kötetben az élet legszebb időszakának, a gyermekkornak a világa tér vissza a maga őszinteségével, naivságával és tisztaságával. Kosztolányi saját gyermekkori énjének látószögéből írja meg a verseket, az egykori szabadkai kisgyerek szemével csodálkozik rá a világra. Ez a gyanútlan, ártatlan gyermeki attitűd és hang jelenik meg a Mostan színes tintákról álmodom című versben is. A költő felnőtt emberként képes újra egy gyerek szemével nézni a világot és egy gyerek fejével gondolkozni, ugyanakkor jelen van a felnőtt látószöge is. Ez a költői téma és A szegény kisgyermek panaszai című kötet tette Kosztolányit elismert költővé. Mostan színes tintákról álmodom Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék s egy kacskaringós, kedves madarat.
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom - YouTube
"És el nem unnám, egyre-egyre írnék / egy vén toronyba, szünes-szüntelen. / Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. // Kiszínezném vele az életem. " Ezen a héten a 132 éve született Kosztolányi Dezső gyönyörű versét ajánljuk. A szegény kisgyermek panaszai az érdeklődés középpontjába állította a fiatal Kosztolányit. A verseskötetben nemcsak az impresszió nyeri el jogait, hanem mesterien alkalmazza a szimbolista líra fordulatait is. "Fejlődése során Kosztolányi odáig jutott el, hogy versei nem "csak" versek immáron, s el nem intézhetők poézis-esztétikai alapon. Egyetemes világfelfogás, misztikus törvényszerűség foglal egyetlen egészbe színeket és képeket" – írja kritikájában a barát, Karinthy Frigyes. "A költészet szín és zene" – ez volt Verlaine egyik legfontosabb gondolata, mely nagy hatást tett az impresszionista költészetre, s némi ellenkezés után Kosztolányit is meghódította. Ennek bizonyossága a sokat emlegetett Mostan színes tintákról álmodom, melynek bámulatos sokfélesége akkor is megragadja az olvasót, ha érzi, hogy itt Kosztolányi a maga arc poeticaját fogalmazta meg: "És el nem unnám, egyre-egyre írnék / egy vén toronyba, szünes-szüntelen. "
A vers utolsó soraiban hangváltás történik: feltör az eddig akarva rejtett keserűség, az önmarcangoló bánat, az elégedetlenség. Ezt jelzi a stílus megváltozása is: ideges, zaklatott, laza szerkezetű mondatok, felkiáltások utalnak a belső nyugtalanságra, a tétova bizonytalanságra. A lélekből izgatottan roppan ki a panasz, az önvád. Ez a hiányérzet eltörli, semmivé teszi a költemény elején oly biztosnak látszó értékeket. Egyetlen kép uralkodik a záróképben: a lírai hős megszállottan, lázasan keresi azt a kincset, amire vágyott: nyilvánvalóan valami tartalmasabbra, teljesebb létre, lényegibb gazdagságra utal.
És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer és kellene még aztán millió: tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító, és kellene szomorú-viola és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat és akkor írnék, mindig-mindig írnék, kékkel húgomnak, anyámnak arannyal. arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem. Típusa ars poetica, amely gyermekkori ábránd, álmodozás formájában jelenik meg. A gyermek a francia szimbolista költészet óta vált az irodalom kedvelt motívumává. A tinta színeivel való játék vágya gyermeki ábrándozás és a költői ars poetica témája is. A gyermeki-költői képzelet és az alkotás öröme fejeződik ki benne. A cím a szituációt jelöli meg.
Ez a csodálatosan rímelő és a forma finomságának szinte minden titkát ismerő költő, aki oly szívesen játszott a dekadencia gondolatával, s a ki épp ezért oly könnyen ráragasztották a dekadens címkét, voltaképp a gyermek mohóságával szeretett volna elvonulni a költészet "én tornyába". KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM. Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán millió: tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikitó, és kellene szomorú-viola és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat, és akkor írnék, mindig-mindig írnék. Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.